Távlatok. Az értékeken alapuló politizálás lehetőségei
2002 tavaszán az úgynevezett "baloldal" szoros választási győzelmével új szakasz kezdődött a magyar demokrácia történetében. Az országos választások első fordulójának eredményeire válaszul a polgári kormány mellett olyan tömegek aktivizálódtak, mint még soha Magyarország történetében. Nagy jelentőségű kezdeményezéssel sikerült a Kossuth-téri sok százezres, talán milliós tömeg nagy részét megtartani a polgári körök mozgalmának keretében. Az alább felvetett szempontokkal szeretnék hozzájárulni ezen új helyzet elemző értékeléséhez.
Miután - a hagyományos, bár teljesen félrevezető elnevezéssel jelölt - "baloldal" már lényegében integrálódott, a polgári oldal politikai széttagoltsága szűken gyakorlati szempontok miatt is nyilvánvalóan hátrányos. Ugyanakkor nem lehet kétségbe vonni azok igazát sem, akik amellett érvelnek, hogy több párt egymástól markánsan különböző profillal a választók szélesebb körét képes lefedni. Talán nem is lehet ebben a kérdésben elvi alapon irányt mutatni, csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy a polgári körök mozgalmának megszerveződésével a választók jórészt már döntöttek ebben a kérdésben, s pártjaik vezetői akkor sem mehetnek el ezen tény mellett szó nélkül, ha külön frakcióik vagy pártjaik még négy évig életképesen működhetnek a választópolgárok további támogatása nélkül is.
Mindig könnyebb egységet létrehozni valami ellen, mint valamiért. A polgári oldal számára - paradox módon választási kudarca által - olyan lehetőség adódott, melyet nem szabad elszalasztani - sőt nem is lehet, hiszen a polgári körök mozgalmában az egységesülés alulról már elindult, és ezt a politikából élők sem hagyhatják figyelmen kívül. Míg a párttagoktól eddig talán megértést kérhettek vezetők tíz, hat vagy akárhány év előtti konfliktusaikban gyökerező személyi ellentéteik tekintetében, melyek "nem teszik lehetővé, hogy X-szel vagy Y-nal egy asztalhoz üljenek le", a most megmozdult és a politikában aktivizálódó százezrektől ez nem várható el. Az érintett pártvezetőknek, ha valóban olyan mély sebek érték őket, hogy képtelenek az együttműködésre a polgári táboron belül, most inkább félre kellene állniuk.
Az egység - a kormányon lévők ellen - könnyebben jöhet létre, mint ahogyan az hosszabb távon is fenntartható lehet. Ezért van arra szükség, hogy megfogalmazzuk azokat az értékeket, amelyekért a polgári oldal síkra száll. Mert - és ebben áll a mostani történelmi pillanat szinte példátlan lehetősége - ma a polgári oldal joggal képviselheti az európai kultúrkör hagyományos értékeit, míg a másik fél nem képes ezek közül egyre sem hitelesen hivatkozni.
A polgári körök mozgalma képes lehet egységbe tömöríteni mindazokat, akik elsősorban a nemzeti értékeket tekintik irányadónak, azokat, akik alapvetően kereszténynek tekintik magukat, s azokat is, akik számára a szolidaritás a legfontosabb - illetve a gyakorlatban mindenkit, akinek a gondolkodása a fenti alaptípusok bármilyen elegyével írható le. Ezen értékek mögé állt több-kevesebb tudatossággal a tavaszi választások alkalmával az ország teljes lakosságának mintegy harmada, és ez a tömeg elméletileg képes egy parlamentáris rendszerben nemcsak a következő választásokon, hanem hosszabb távon is megbízható kormánytöbbséget létrehozni. A kérdés inkább az, hogy miért áll szemben velük egy hasonlóan erős támogatást élvező politikai tábor. Ennek a szembenállásnak érdemes megvizsgálni a gyökereit.
"Mi" és "ők"
Az európai társadalomtörténetben a középosztályok kialakulása jobban magyarázható egy kulturális mintához, az "úriember" ideálképéhez való egyre tömegesebb alkalmazkodással, mint a tulajdonviszonyokra utaló bármiféle hivatkozással. "Az az úriember, aki úgy él, mint egy úriember", mondta Tawney angol társadalomtörténész a lényegre tapintó tautológiával. A magyar "történelmi" középosztályt sem alkothatták többségében volt vagy aktuális földbirtokosok, csak az ő magatartásmintáikat és értékrendjüket magukra nézve irányadónak elismerő, a legnagyobb számban minden bizonnyal közalkalmazotti társadalmi rétegek. Ma a (noha korlátozott integratív erejű) "polgári" jelző segítségével próbálnak összefogni a középosztályinak tekinthető csoportok, amelyek kulturálisan, magatartásformáikat tekintve valamennyire, s talán egyre inkább hasonlóak - de még inkább azok az általuk vallott értékekre nézve. Mondhatnánk, hogy nem annyira a "lét", mint inkább a "tudat" teremt köztük egységet.
A nemzeti eszme vállalása a deklarációk szintjén szinte általános a magyar társadalomban. A választóvonal inkább ott húzódik meg, hogy ki hajlandó konkrét áldozatokra a nemzeti értékekért. A politikai élet polgári oldalán is a nemzeti eszme képviselete a leginkább hangsúlyos. A kereszténység és a belőle fakadó értékek vállalása, kiváltképp az ezek mentén való cselekvés már bizonyosan ennél kisebb táborra jellemző. Végül a szolidaritás, a másokért való cselekvés ugyanúgy eredeztethető a krisztusi eszmékből, mint a hagyományos baloldal tradícióiból, és a szolidaritást vallók számára egyfelől a magyar társadalomban történelmi léptékkel még új piaci viszonyok között, másfelől rohamléptekben globalizálódó világunkban egyre nagyobb feladatok nyílnak.
Minthogy a fenti értékek alapján történő politizálás nyilvánvaló módon nemcsak az ország harmadának, hanem többségének, sőt a nemzet túlnyomó többségének is hosszú távú érdekeit szolgálja, magyarázatra szorul, hogy miért nem élvezi jelenleg Magyarország választópolgárai többségének támogatását. (Hiszen hiába volt egyenes a késő-kádári politikai elit nagy részének útja a jelen tőkés pozícióiba, illetve az alkalmazottakat tekintve a legjobban fizetett pénzügyi szektor vezető állásaiba, a transznacionális társaságok helyi képviselete felé, a szavazópolgárok millióinak támogatása a képviseleti demokrácia rendszerében feltétlenül szükséges számukra.) A válasz a kérdésre többféle szinten adható meg, itt ismét egy lehetséges társadalomtörténeti magyarázatot szeretnék felvázolni.
Fél évszázaddal ezelőtt a hatalom hadat üzent mindenfajta társadalmi önszerveződésnek, és erőszakkal törte fel azokat a tradicionális agrárközösségeket is, melyekben a magyarság többsége élt. A téeszesítés és a munkaerőnek a rohamléptekkel fejlesztett szocialista nagyiparba való kényszerítése a magyar társadalom hatalmas tömegeit atomizálta. Hagyományos közösségből való kiszakadásukat később sem követhette új szerves közösségek lassú kialakulása, mert az 1956-os forradalom tanulságaként a Kádár-rendszer eminens érdekének tekintette ennek a folyamatnak a meggátlását és a lakosságnak a magánéletbe való bezárását, mintegy kompenzációként felajánlva ugyanakkor a fogyasztást, az emberek energiáit a fridzsider-Trabant-hétvégi telek útvonalra terelve.
Ezen a ponton kontinuitás mutatkozik a kádári kor stratégiája és ma a transznacionális vállalatok többségének a mostani kormányerők által képviselt érdekei között. A bő évtizede az országba beáramló nemzetközi tőke elsősorban a magyar fogyasztót és csak másodsorban a magyar termelőt kívánta rendszerébe integrálni. A kereskedelmi televíziók és a plazák alapvető üzenete az, hogy "Vásárolj, és boldog leszel!". Ezzel kellene szembeszegeznie a polgári körök mozgalmának az európai kultúra hagyományos értékeit: a nemzeti értékeket, keresztény értékeket és a testvériség eszméjét.
"Mi a teendő?"
A "baloldali" elit akkor is megkapta az ország jelentős tömegeinek szavazatait, ha többnyire azok ellenében politizál - ugyanakkor a polgári oldal ezeket akkor sem nyerhette el tavasszal, ha gyakorlati intézkedései az ő helyzetüket is javították, hosszú távú érdekeiket szolgálták. Azoknak, akiket Rákosi kiszakított szervesen kialakult közösségeikből, akiket Kádár a szigorúan személyi-családi fogyasztás önmegvalósításának útjára terelt, és akik jó része ma csak azért kel fel a televízió elől, hogy "szórakozni" egy bevásárlóközpontba elmenjen, minden joga megvan arra, hogy szuverén döntésével a "baloldalt" támogassa. Akkor is, ha kívülről nézve úgy látszik, hogy ezek a tömegek manipuláltak, és hosszú távú érdekeik ellen cselekszenek.
Várható európai uniós csatlakozásunkkal a mindenkori magyar kormány újraelosztási mozgástere minden bizonnyal jelentősen be fog szűkülni. De most még a "baloldali" elit ráteheti kezét a települési önkormányzatok nagy részének milliárdjaira is. Az önkormányzati választásokig kitartott annak a szétosztása, amit a hosszú távon gondolkodó politikai erők beruházásokra szántak. Hamarosan kezdődik a három szűk esztendő. Miként 1995 után is történt, újra várható a jövedelmek nagyarányú átcsoportosítása a - jelentős részben külföldi - tőketulajdonosok felé. A fejlemények legnagyobb vesztesei várhatóan éppen azok az alacsonyabb jövedelmű csoportok lesznek, melyek "baloldali" kormányt támogató szavazóbázis zömét alkotják. Hiába "él" ezen emberek nagy része napi sok órát a modern média virtuális világában, amely olyan nagy és szinte teljesen egy irányú hatással van politikai szimpátiáikra, várható kiábrándulásuk abból a politikai erőből, melyet hatalomra segítettek, de mely - ahogy az 1994 és 1998 között is történt - politikájával inkább a transznacionális tőke érdekeit képviseli.
Ennélfogva a polgári körök és a polgári oldal előtt hamarosan megnyílik az a lehetőség, és adódik az a feladat, hogy ezen társadalmi csoportok érdekeit nem ellenükben, hanem velük együtt képviselje. Integrációjukat rövid távon nehéz elképzelni a "polgári" körökbe, még akkor is, ha azok a nemzeti és a keresztény értékek mellett a szolidaritás értékeit még erősebben hangsúlyoznák is. Mégis éppen ez látszik feltétlenül szükségesnek, mert ez lehet az a kitörési pont, mely lehetőséget kínál arra, hogy egy politikai mozgalom ne csak "polgári" legyen, hanem igazi "szövetség a nemzetért" jöhessen létre. Hogy a nemzeti értékeket vagy a keresztény értékeket hangsúlyozó társadalmi csoportok mellett ne csak azok tömörülhessenek a polgári oldalon, akik alternatív-környezetvédő-antiglobalista nézeteket vallanak, hanem a szolidaritás jegyében azok is itt találják meg hosszú távú érdekeik politikai képviseletét, akiket a transznacionális tőke érdekeinek kiszolgálása a kormányzat által valóban a leginkább sújthat: a munkabérből élők, a munkájukat elvesztők, a cigánytelepek jövőtlenjei. Hogy továbbá mind többen érezzék úgy, hogy életünkben a boldogságot nem a fogyasztásban találhatjuk meg, hanem embertársainkkal való személyes kapcsolatainkban. Hogy magatartásformájukat és értékeiket tekintve minél többen integrálódjanak a polgári társadalomba azok közül is, akik gyári munkásként dolgoznak - mint azokban a nyugat-európai társadalmakban, amelyekhez minél jobban hasonlítani szeretnénk.