Papp Gábor
A Helytartótanács köznemesi tanácsosai (1723-1783)
Az első eredmények
Bevezetésként két kérdést szeretnék megválaszolni. Elsőként a vizsgált időintervallum két határát indokolnám meg. Egyrészt tehát 1723, hiszen ekkor áll fel a Helytartótanács, igaz valóságos működését csak 1724 elején kezdi meg. Másrészt 1783, mert II. József ebben az évben indítja el azt a reformfolyamatot, amely gyökeresen átalakítja az intézmény szerkezetét és működését, s amely a Helytartótanács Budára költöztetésével, majd rövid időre a Kamarával történő egyesítésével éri el csúcspontját. A két időpont közötti hat évtized egy nagyjából egységes, lényegesebb változásoktól mentes korszaknak nevezhető a vizsgált kormányszéket illetően.
A második kérdés: miért éppen a köznemesi tanácsosok? Válaszom ismételten kétirányú. Először is kutatásom története az egyik magyarázat. Ugyanis az ötlet, hogy érdemes foglalkozni a Helytartótanács hivatalnokaival, a diaeta-adatbázis építése közben született meg. Az összes véglegesített helytartótanácsi hivatalnok szolgálati idejét és tisztségét magában foglaló lista (Ember Győző, A m. kir. Helytartótanács ügyintézésének története 1724-1848. című munkájának mellékleteként jelent meg) digitalizálása közben fogalmazódott meg bennem a kérdés: végül is hányan dolgoztak a hivatalnál és milyen karrierlehetőségek, karrierutak álltak rendelkezésükre?
Próbáljunk erre a kérdésre válaszolni. Azt mondhatjuk az adatbázis rekordjai alapján, hogy az itt vizsgált hat évtized során 334 ember nyert kinevezést a kormányszékhez, akiknek viszont 3/4-e (251 fő) mindössze egyetlen pozíciót töltött be, ami azt mutatja, hogy hihetetlen nagy volt a lemorzsolódás, a fluktuáció a szervezetnél. A fennmarad 25% (83 személy) ugyanakkor legalább egyszer előlépett, mégpedig az alábbi megoszlásban: 43-an egyszer, 19-en kétszer, 13-an háromszor, 4-en négyszer, ugyanennyien ötször és végül egy hivatalnok hatszor lép elő. A hivatali karrierutak iránt érdeklődő számára természetesen a lista végén található tisztséghalmozók voltak különösen érdekesek. Kiderült, hogy ok döntően olyan köznemesi tanácsosok, akik a hivatali ranglétra legaljáról kapaszkodtak fel az elérhető legmagasabb pozícióig.
Ezután a tipikus karrierutakat keresve ábrázoltam a Helytartótanácson
belüli összes tisztségváltást (a nyilak feletti számok a gyakoriságukat jelzik):
(Nagyításhoz kattints a képre!)
Az ábra alkalmat ad arra, hogy megismerkedjünk a kormányszék felépítésével. A szervezet döntéshozó testülete a tanács, amely meghatározott számú főpapi, főnemesi és köznemesi tanácsosból állt, akiknek munkáját segítették a titkárok és fogalmazók, valamint az irodaigazgató felügyelete alatt működő négy segédhivatal (az iktatóhivatal, a kiadóhivatal és az irattár, amelyek együttesen az irodát jelentették, és az ezektől kicsit elkülönülő számvevőség).
Sajnos be kellett látnom, hogy így első ránézésre nem világlik ki az
általam keresett tipikus karrierút. Ezért egyszerűsítésre kényszerültem:
A legritkább esetektől megszabadulva láthatjuk, hogy melyek azok vertikális mozgások, amelyek egy segédhivatalon belüli előrelépést mutatnak, és melyek azok a horizontálisak, amelyek az egyes segédhivatalok között, vélhetően a mindenkori munkaerő-szükségletnek megfelelően zajlottak. Szintén kirajzolódik, hogy milyen úton lehetett a segédhivatalokból, pontosabban azok éléről a tanács közelébe és magába a tanácsba bejutni. További egyszerűsítések után a legtöbbször előforduló esetekhez (kétszámjegyűek) eljutva a következőt lehet megállapítani: a leggyakoribb esetek két csoportra oszthatók. Egyrészt a struktúrán belül mobilitást mutatók belépési helyei (a legalsó járulnoki pozíció) és a karrierpálya következő állomása közötti átmenetek nagyszámúak, másrészt a köznemesi tanácsosok közé való kinevezés. Immáron tehát másodszor kerülnek szemünk elé úgy a köznemesi tanácsosok, hogy a kérdésfeltevés eredetileg nem is rájuk irányult.
Visszakanyarodva az előadás elején feltett kérdésre, (ti. hogy miért éppen a köznemesi tanácsosokat vizsgálom) még adós vagyok az ígért második indokkal. Ez már nem saját, hanem mások kutatásain alapul. A Helytartótanácsot vizsgáló szakirodalom, így Ember Győző és Fallenbüchl Zoltán kutatásainak egyik közös metszete az a megállapítás, miszerint szemben a köznemesi tanácsosokkal, a főpapi és főúri tanácsosok nem hivatásszerű hivatalnokok, inkább csak a cím kedvéért ültek be a tanácsba. Az ügyekhez keveset, vagy egyáltalán nem értettek, de nem is igyekeztek tanulni, mert felfelé ívelő pályájukon haladva néhány év után átadták helyüket másoknak. Így pedig a munka nagy része a köznemesi tanácsosokra hárult, akik sokszor a hivatali létrán több pozíciót betöltve alaposan kiismerték az ügymenetet, azaz a leginkább hasznos munkaerőnek bizonyultak, és a tanács működése lényegében rajtuk múlott. Ez már önmagában is a csoport részletesebb vizsgálatát indokolja, s ebben csak megerősített saját kutatásom több, már bemutatott eredménye is.
Az előadás második részében tehát erre a csoportra összpontosítok, amely a vizsgált korszakban összesen 45 főt ölelt fel. A köznemesi tanácsosokon belül három kategóriát képezhetünk, aszerint hogy tanácsosi cím megszerzését megelőzően hol, milyen hivatalban tevékenykedtek az egyes személyek.
Az első csoport, akiket a továbbiakban "kívülről jövőknek" fogok nevezni, a köznemesi tanácsosok legnagyobb részét teszik ki. 26 olyan személyről tudok ugyanis, aki tanácsosi kinevezése előtt nem töltött be semmilyen hivatalt a Helytartótanácsnál. Köztes csoportot képeznek azok, akik a Helytartótanácsnál tanácsosságuk előtt csak titkári rangban szolgáltak, így tulajdonképpen a Helytartótanácson belülről jöttek, ugyanakkor titkári állásukat nem a segédhivataloknál eltöltött éveknek köszönhetik, ebből a szempontból tehát kívülről jövőknek minősíthetők. Ők egyébként 12-en vannak e hat évtizedet nézve, és a továbbiakban "titkárból kinevezettként" aposztrófálom Őket. A maradék 7 személy a hivatali lépcsőn fokozatosan felfelé lépdelve jutott el a tanácsosságig, őket nevezem majd "alulról jövőknek".
A fenti diagrammokat összegezve és a három kategóriát egymáshoz viszonyítva látható, hogy egyre
kisebb arányt képviselnek a kívülről jövők, így tulajdonképpen a szakértelem, a hivatal működését
és az ügyeket jobban ismerők aránya növekedhetett. E professzionalizációs folyamatban két töréspontra
hívnám fel a figyelmet. Egyrészt a '40-es évek második felének visszaesésére, amely sajátos módon
éppen a Haugwitz-i reformokkal egy időben mutatja a visszarendeződést, másrészt a '60-as évek
elejére, amikortól tulajdonképpen állandóvá válik a két narancsszínnel jelzett kategória fölénye.
Utóbbi két kategória Helytartótanácson belüli előlépéseit mutatja a következő ábra, a korábban említett vertikális és horizontális mozgásokkal.
Próbáljuk meg az előrejutás sémáját felrajzolni! Ehhez nyújt segítséget a következő - Fallenbüchl Zoltán által kidolgozott - modell, amely azonban véleményem szerint több ponton is módosításra szorul.
Fallenbüchl szerint a kívülről jövők és a titkárból kinevezettek vármegyei szolgálat után nyerik
kinevezésüket, míg az alulról jövők egy meghatározott lépcsőn végiglépkedve juthatnak el
idáig. Nagyon helyesen szerepelteti a modellben a nagyszámú (a kinevezettek 3/4-ét kitevő),
valószínűleg az előlépési lehetőségek hiánya miatt csalódott, és ezért távozó hivatalnokokat is.
A kívülről jövők és a titkárból kinevezettek esetében legtöbbször ugyan valóban a vármegyei tisztség a helytartótanácsi hivatal előszobája (hiszen pl. a 26 kívülről jövő esetében legalább 15-ször ez a helyzet), de több esetben más központi hivataltól érkezett valaki, mint pl. az a Sauska Ferenc, aki a Kamara számvevő tanácsosaként nyert kinevezést, és a két állást párhuzamosan viselve főszerepet játszott a Helytartótanács számvevőhivatalának megszervezésében. Többen érkeztek a kormányhivatalhoz valamilyen bírósági tisztségből, mint pl. Andrássy István, vagy birtokigazgatói pozícióból, mint pl. Festetich Kristóf. Az ábrán az egyéb kategóriába soroltam pl. azt a Herlein Ferencet, aki Nádasdy Lipót kancellár szolgálatából, vagy azt az Aszalay Józsefet, aki a testőrségtől jőve lett titkár.
Az alulról jövők előmeneteli útját példákkal szeretném pontosítani. A Fallenbüchl által leírt utat példázza Hlavács János, aki az irodai szolgálat után a számvevőségről lesz titkár, majd tanácsos. Ennek mond ellent, hiszen csak irodai szolgálatot végzett számvevőit nem, a legalsó pozícióból induló és a hivatalnál hihetetlenül sokat, 54 évet szolgáló Sidó Mihály és az eggyel magasabb pozícióból induló, de három segédhivatalt is érintő, és lényegesen rövidebb ideig tartó karriert befutott Ordódy Lajos. Végezetül Radkovicz Ferenc pályája arra példa, hogy a titkári kinevezés nem volt szükséges feltétele az alulról jövők esetében sem a tanácsosságnak.
Legvégül nézzük a kilépőket. Az alsóbb szintekről távozók legtöbbször megyei hivatalt vagy magánföldesúri szolgálatot vállaltak, de többen a katonai pályát választották, ahol jó ajánlólevélnek számított akár egy-két éves járulnoki szolgálat is. A hivataltól távozók másik csoportját azok alkotják, akik egyfajta ugródeszkának tudták használni a Helytartótanácsot, és később magasabb tisztséghez jutottak, így például azok, akik főispánok, vagy királyi biztosok lettek. Emelkedés amúgy a hivatalon belül is lehetséges volt, hiszen pl. Balogh László sikeres köznemesi tanácsosi és irodaigazgatói tevékenységének köszönhetően grófi címet nyert és főúri tanácsossá lépett elő.
A fenti kijelentések után az eredeti sémát a következőképpen kell
módosítanunk. Ezáltal egy lényegesen bonyolultabb, ugyanakkor
a folyamatokat jobban tükröző modellt kaphatunk.
A diaeta-adatbázis segítségével vizsgálható a tanácsosok országgyűlési részvétele is. Nem meglepő módon a főúri és főpapi tanácsosok nagy számban és arányban jelentek meg az országgyűléseken. Ugyanakkor talán némiképp váratlan, hogy a köznemesi tanácsosokról is valami hasonló mondható el, hiszen 60%-uk legalább egyszer eljutott országgyűlésre. Mivel az országyűlési részvétel tekinthető a politikai elithez tartozás egyik kritériumának, így kijelenthető, hogy vizsgálatunk alanyai nemcsak az ország hivatalnoki, hanem ha talán kisebb mértékben is, de a politikai elitjéhez is sorolhatók.
Nemcsak arányukban, hanem a részvételek számában is kis lemaradást mutatnak köznemeseink, ennél azonban érdekesebb, hogy részvételük legtöbbször megelőzte helytartótanácsi szolgálatukat. Ennek kapcsán két típusra hívnám fel a figyelmet. Az általában megyei tisztséget otthagyó kívülről jövők, értelemszerűen legtöbbször vármegyei követként vettek részt az országgyűlésen, ahol esetleg fel tudták magukra hívni a figyelmet. Ez történet Csiba János esetében is, aki az 1764-65-ös országgyűlésen vármegyei követként az egyik legaktívabb támogatója volt az udvar politikájának, tehát a kormányoldalnak, így nem meglepő, hogy a következő évben már a köznemesi tanácsosok között találjuk. A második legszámosabb esetben a leendő köznemesi tanácsos távollévő követeként szerepel, ekkor azt mondhatjuk, hogy politikai szocializációjában a tanulási fázis egyik leggyakoribb terepét próbálja ki. A másik két tanácsosi kategória esetében azt kell mondjam, hogy semmi váratlant nem találunk, sem az időbeliséget, sem az országgyűlésen betöltött szerepet illetően.
Az egyes hivataloknál töltött átlagos időket az alábbi táblázat foglalja össze:
(Részletesebb elemzésük a következő ábra kapcsán!)
Összegzésként a három kategória által képviselt három különböző tipikus karrier-stratégiát vázolnám, amelynek során a modellbe megpróbáltam beépíteni eddigi eredményeimet. Úgy gondolom, hogy a három modellezett stratégia alátámasztja azt, hogy a vizsgálatban 3 különálló csoportját képeztem a köznemesi tanácsosoknak.
Az alulról felkapaszkodó köznemesi tanácsos szerényebb (kisnemesi vagy akár polgári) származása miatt a hivatali karrier eléréséhez a könyökvédő korai felhúzását és az átlagosan 13 évig tartó segédhivatali szolgálatot választotta. Ezt követte sokuknál az átlagosan 6,5 éves titkárság, majd mindezek elismeréseként 15 évnyi tanácsosság. Így összesen átlagosan 32,5 évet, azaz gyakorlatilag a teljes karriert a Helytartótanácsnál töltötték e kategória képviselői, azaz számukra ez a pályafutás utolsó állomása.
A titkárból kinevezettek többnyire kisnemesi származású és vármegyei hivatalból jövő, vagy polgári származású, jogot végzett, személyi titkárként vagy jószágigazgatóként, magánszolgálatból érkező hivatalnokok, akik sokszor az országos politikával az országgyűlésen, távollévő követeként ismerkedtek meg, majd a Helytartótanácskoz kerülve átlagosan 5 évnyi titkárság, és többször a nemesi cím elnyerése után, 14 évig tanácsosok lehettek. Az előző csoport segédhivatalban eltöltött idejével rövidebb, azaz közel 20 évnyi szolgálat megteremtette a lehetőségét annak, hogy karrierjük végállomása ne itt legyen, hiszen többen rangosabb tisztséget tudtak elnyerni ezután.
A kívülről jövők esetében a nemesi származás általános jellemző. A központi hatóságnál vagy a vármegyénél viselt tisztség, és az utóbbi segítségével vármegyei követként, vagy ha így nem akkor távollévő követeként az országgyűlésen való részvétel, valamint a feltételezhetően jó kapcsolatrendszer egyenesen a tanácsosi székbe segítette a kategória képviselőit, ahol átlagban 10,5 évet töltöttek, ami legtöbbször nem jelentette a karrier végét, hanem csak ugródeszkát egy magasabb tisztséghez.
Legvégül a kutatás lehetséges folytatásáról szólnék. Elképzelésem szerint a közeljövőben feladatom ennek az alapvetően kvantitatív jellegű vizsgálatnak a kvalitatívvá tétele, azaz a vizsgált személyek lehető legteljesebb életrajzainak összeállítása, az elszórt adatok összegereblyézésével, amelynek segítségével lehetséges eddigi megállapításaim pontosítása, árnyalása, új szempontokkal történő megközelítése. Így kiemelhetők lennének olyan lehetséges közös jellemzők, mint pl. az egyelőre csak felsejlő, és Cserpes Tünde által is megfigyelt, Pozsony közelségével indokolható, Északnyugat-Magyarország bázisú földrajzi mintázat, vagy esetleg választ kaphatok olyan kérdésekre is, mint hogy a tanácsosság milyen életkorban a legjellemzőbb, illetve hogy mennyiben tekinthető a Helytartótanács egy karrier csúcsának, azaz végének, egyfajta arany-ejtőernyőnek, és mennyiben egy kiindulópontnak vagy ugródeszkának. Ezek mellett természetesen rengeteg iránya lehet a vizsgálatnak, de jelen keretek között ennyit tudtam megemlíteni.
