Papp Barbara
Az ellenzék hangadói az 1751-es országgyűlésen
Az 1751-es országgyűlés nyári hónapjainak működését olyan híven igyekezett visszaadni a krónikás, hogy - a szokástól eltérően - pontosan lejegyezte, ki szólalt fel, és mivel érvelt. Az alsótáblán 7 olyan követet találunk ebben az időszakban, aki kiemelkedően sokat szerepelt: tevékenységük legnagyobbrészt ellenzéki megnyilatkozásként fogható fel, hosszas és olykor meglehetősen indulatos vitát folytattak az Udvar képviselőjével, a személynökkel.
Vizsgálatunkban csoportnak tekintettünk erre a 7 követre: csoportalakító jellemzőjük az volt, hogy aktív szerepet vállaltak az alsótábla tevékenységében, vitáiban, és következetesen hangot adtak ellenzékiségüknek. Dolgozatunkban a csoportjellemzőiket kerestük, vagyis arra kerestünk választ, hogyan jellemezhető ez a néhány ember, hogyan jellemezhetők az 1751-es országgyűlés hangadói, az ellenzék vezetői.
Első lépésben a családtörténeti szakirodalom, illetve a Magyar Országos Levéltár elektronikus formában kiadott családtörténeti forrásainak segítségével tekintettük át a kérdést. Természetesen a későbbiekben mindezt ki kell egészítenie a levéltári kutatásoknak.
A hét legaktívabb követ tehát a következő volt: Bohus János zólyomi táblabíró, Csuzy Gáspár veszprémi táblabíró, Darvas József nógrádi jegyző, Okolicsányi János zempléni alispán, Prónay Gábor pesti táblabíró, Szathmáry Király György borsodi táblabíró és Török Sándor győri jegyző.
Azok a vármegyék tehát, melyeket képviseltek, Magyarország északi részén helyezkedtek el. Amennyiben azt is vizsgáljuk, az említett követeknek merre feküdt az ősi birtokuk, hol volt nagyobb birtoka a családnak a korszakban, úgy a következő megyéket említhetjük: Zólyom, Liptó (Bohus), Nógrád, Komárom (Csuzy), Nógrád (Darvas), Liptó (Okolicsányi), Turóc (Prónay), Gömör, Borsod, Zemplén (Szathmáry Király), és Győr (Török). Mint láthatjuk, a vármegyék az előbbinél északabbi határt jelölnek ki. A felsorolásból kitűnik, hogy a 7 követ közül 2 Nógrád megyéből származott - azonban valamilyen nógrádi családi kötődése kivétel nélkül mindegyiküknek volt. Úgy vélem, ez meglehetősen ígéretes adat - bár mindössze ez alapján elhamarkodott dolog lenne kijelentenünk, hogy Nógrád megye lett volna az ellenzékiség fészke.
A követek többsége, 5 fő protestáns vallású volt: Prónay, Okolicsányi és Bohus evangélikus (nem véletlen, hogy mindhárom család felvidéki), Darvas és Szathmáry Kálvin hitét követte, Csuzy és Török pedig római katolikus volt. A protestantizmust és az ellenzékiséget gyakorta korrelációba vonják - az előbbiek alapján ez igazolódni látszik, bár a "magyar vallásnak" kevesebb képviselőjét találjuk itt, mint a másik protestáns egyházét. Talán érdemes lenne feltárni, beszélhetünk-e egyáltalán az észak-magyarországi, felvidéki mentalitásról, ellenzékiségről, vagy valóban a protestantizmus és az ellenzékiség összefüggéseiről van itt is szó.
A családok közül egyébként 3 jellemezhető - Nagy Iván szavaival - "régi" vagy "ősi" családként: Csuzy, Okolicsányi és Prónay a 13. század közepe táján, illetve a század második felében nyertek nemességet és birtokadományt. A többi 4 család a 16-17. században szerezte a nemességét, jobbára török elleni harcok vitézeiként. Tehát ha valamennyien nem is tartoztak a legrégebbi nemesi családokhoz, korántsem sorolhatók a közeli múltban felemelkedettek közé.
Megállapíthatjuk, hogy egy család sem játszott jelentősebb országos szerepet, nem viseltek országos tisztséget. Azonban mindegyik famíliára jellemző, hogy rendkívül tevékenyen részt vettek a megyei közéletben. A Bohus, a Darvas, a Prónay és a Szathmáry-Király család pedig minden nemzedéken belül számos tisztségviselőt adott a vármegyének, 1-2 hasonló családdal együtt tulajdonképpen a megye vezető politikai erejét adták. Az ellenzékiséghez - úgy tűnik - nem a család előkelősége, nemeslevelének régisége adott tartást, bátorságot, vagy egyszerűen természetes közeget, hanem a biztos beágyazottság a szűkebb pátriába.
A Rákóczi-mozgalomban 5 család vett részt a 7-bol (Bohus, Darvas, Okolicsányi, Prónay, Szathmáry Király), valamennyien Rákóczi oldalán - bár az Okolicsányiak esetében ez talán nem olyan egyértelmű. Az említett családok néhány tagja a bujdosásba is követte a fejedelmet. Láthatjuk tehát, hogy a felkelésben való részvétel nem szorította le a politikai pályáról az utódokat, sőt az ellenzéki hagyományokat is felvállalták.
Az, hogy "nem hátráltatta" a pályán, az előmenetelben a Rákóczi alatt és azután, 1751-ben képviselt ellenzékiség a családokat, jól jelzi, hogy a 7 követ famíliája a 18. század közepén, második felében új birtokadományt kapott, vagy legalábbis a régiekben megerősítést nyert, és a családok egészére a társadalmi emelkedés volt jellemző.
Az erőteljesebb, aktívabb politikai szerepvállalás a 7 követ esetében sem jelentett akadályt a további pályán, sőt inkább erőteljes lökést adott annak: mindannyian folytatták politikai tevékenységüket 1751 után, és többségük magasabb pozícióba került: egyesek alispáni kinevezést kaptak (Csuzy, Darvas), mások testőrkapitányok lettek (Szathmáry), vagy elnyerték a királyi tanácsosi címet (Szathmáry, Darvas). A 7 követ határozott ellenzéki megnyilatkozása éppenséggel kedvező hatással volt későbbi tevékenységükre, elismertségükre.