Kedves Igazgató Úr, kedves Kollégák!

Hasonlóan ahhoz, hogy a Történeti Intézet minden oktatójának nyilvánosságához fordulva próbáltam meg hétfőn az Intézet átalakításának tervezete ellen érvelni, most, azt követően, hogy a Történeti Intézet tanácsa meghozta döntését, szeretnék ez ellen a magam nevében tiltakozni.

Elkeserítőnek tartom a magam részéről, hogy az Intézet tanácsa egyetlen ellenszavazat nélkül fogadott el egy olyan határozatot az Intézet átszervezéséről, amely az Intézet oktatóit puszta sakkfiguráknak tekinti, amelyeket szabadon tologathat az egyik mezőről a másikra – különösen egy olyan helyzetben, amikor általában a magyar felsőoktatás létének és konkrétan az ELTE BTK magas színvonalú oktatási-tudományos tevékenységének a sarkköve az oktatók elkötelezettsége és odaadó munkája. (Ha mi tennénk költség-haszon elemzés tárgyává elvégzett munkánk és az érte kapott díjazás viszonyát, aligha folyna oktatás.) Miért nem lehet a szakmai műhelyként működő tanszékek oktatóinak döntésétől függővé tenni egyes tanszékek fúzióját? Az oktatási terhek elosztásának indokolt arányosítása pedig nem függ össze egyes tanszékek felszámolásával, amely – mint korábban jelezni próbáltam – fenyegeti a doktori képzés egyes szegmenseit is. Hasonlóképpen egy bevezetendő angol nyelvű képzést a részvétel önkéntességére kellene szerintem építeni, teret engedve a résztvenni kívánók oktatók szakmai kompetenciája érvényesülésének a képzés részleteit illetően ahelyett, hogy az oktatást bizonyos kollégákra kötelező feladatként kirónánk.

Az, hogy a magyar felsőoktatásnak milyen az általános helyzete, nagyon kevéssé áll személyes döntéseink, egyéni tetteink hatása alatt. Az viszont már, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezetése a korábbi PPP-konstrukciók költségét (illetve ezek túlnyomó részét) egyik pillanatról a másikra a BTK-ra és a TTK-ra terheli, felborítva ezek költségvetését, már nem a politika bűne, hanem itt már a felsőoktatás szereplői maguk nyomják egymás fejét a víz alá. Amikor ebben a helyzetben a BTK az intézeteitől vár el nagyobb költséghatékonyságot ahelyett, hogy tiltakozna e teljesen abszurd helyzet ellen, maga is elfogadja azt a logikát, amely végső soron saját létét is megkérdőjelezheti. Végül pedig amikor a Történeti Intézet vezetése, illetve intézeti tanácsa annak dacára, hogy leszögezi, hogy lényegesen kevesebb oktatóval sokkal több hallgatót oktatunk, mint például 9 éve, mégis elfogadja azt, hogy nem működik hatékonyan, és önmagát rókának látja, melynek a csapdából kiszabadulni egyetlen lehetősége, hogy lerágja a saját lábát, akkor már mi magunk rontjuk saját magunk és kollégáink élet- és munkakörülményeit. Pedig lenne más út is.

Meggyőződésem szerint intézetünk tegnapi döntése határozott lépés egy rossz irányba. A költséghatékonysági javaslatok jórészt az elvégzett plusz munka forintosítását, illetve elvégzendő plusz munkát jelentenek, nem effektív költségcsökkentést. Van-e értelme akkor három fő létszámleépítést ígérni, amikor egy lélegzettel azt is mondjuk, hogy alapfeladatainak ellátására is több új státuszra van szüksége az Intézetnek? Van-e még hova hátrálni? Attól tartok, hogy a róka hiába fogja lerágni az egyik lábát, a csapdából mégsem szabadul.

Alternatívaként javasolnám, hogy az Intézet vezetése kérje az oktatókat arra, hogy a munkaköri leírásban szereplő pályázási kötelezettségnek megfelelően gondolják át, hogy milyen témában milyen pályázatot tudnának beadni a következő években, és ezekből a tervekből, felajánlásokból alkosson tervet a következő évekre azon az alapon, hogy lehet, hogy például egy ERC-pályázat várható sikeressége legfeljebb 10%, de ha az intézet 5 év alatt 5 pályázat beadását tervezi, akkor ez már nagy valószínűséggel valamilyen komoly külső forrás bevonását jelenthetné.

Ugyanakkor indokolt lenne a BTK vezetését felkérni arra, hogy nagy határozottsággal képviselje a Kar érdekeit a pályázatok során nyert összegek elszámolását illetően, mind a Kancellária által automatikusan levont százalékok tekintetében, mind az esetlegesen fennmaradó összegek tekintetében. Egy példa jól mutatja, hogy nagyobb összegekről van szó, mint például amennyit a Történeti Intézet két tanszék felszámolásával megspórolni tud. Az EGT/156/M4-0003 számú pályázat munkaszámán a projekt lezárásakor, 2017.07.25-én 34.138,78 euró (akkori nyilvántartási értékén 10.356.374 forint) maradt. Ennek az összegnek az egyik részére a BTK bizonyos bér- (és talán egyéb) költségeket terhel még rá, illetve elszámolnak bizonyos központi, egyetemi költségeket, végül a maradék is nyilván egyetemi szintű felhasználásra kerül. Ebben az elsősorban a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék egyes oktatói által lebonyolított nemzetközi együttműködési projektben végül is megkerestük saját kétéves bérköltségünk jelentős részén túl az egyetemi adminisztráció költségeinek bizonyos részét is, és sokmillió forint fennmaradó, lényegében szabadon felhasználható összeghez juttattuk az egyetemet. A Történeti Intézet jelen problémáinak megoldását (a helyzet abszurditásának leszögezésén és a költséghatékonyság elvének visszautasításán túl) az ilyen műhelyek fenntartása szolgálná, nem pedig felszámolásuk.

Budapest, 2018. szeptember 14.