Kedves Kollégák!
Minden bizonnyal már mindenki értesült a Történeti Intézet átszervezésére vonatkozó tervről. Talán fontos lenne, hogy a kérdésben minél többen nyilvánítsanak véleményt – és pedig lehetőleg a szeptember 13-ra tervezett intézeti döntést megelőzőleg.
A magam részéről teljesen elhibázottnak tartom azt az eljárást, amely járulékos veszteségnek tartja szervesen kialakult és régóta jól működő szakmai műhelyek felszámolását, amelyekre egyebek mellett az Intézet doktori képzése is épül (hiszen többek között a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék szervezeti önállósága is felszámolásra kerülne) a „költséghatékonyabb működés” kimutatása érdekében. Nehezen hihető, hogy ilyen lépések – ráadásul változatlan létszám mellett való működés esetén – kielégítenék a Kancelláriai fiskális szemlélettől hajtott törekvéseit. Véleményem szerint helyesebb lenne ehelyett a Történeti Intézet, sőt a Bölcsészettudományi Kar egésze részéről határozott nemet mondani egy ilyen oktatáspolitikai hozzáállásra, ragaszkodva ahhoz, hogy a mi oktatásunkban is hasznos tudás átadása folyik még akkor is, ha ez a német tulajdonú gépjárműgyárak munkaerőigényének kevéssé feleltethető meg.
A kedves Kollégák véleményét várva a kérdésben, üdvözlettel
Budapest, 2018.09.10.