Cserpes Tünde
A vármegyét szolgáló kuruc bene possessionatus nemesség tisztségviselésének kontinuitása
A Rákóczi szabadságharcot nem követte látványos megtorlás. A Habsburg uralkodó a szatmári békében garantálta a kurucok életének és javainak sértetlenségét, de a politikai szereplést és a közéleti karrierek töretlenségét nem vésték kőbe.
A következőkben azzal foglalkozom, hogy a szabadságharcban vármegyei tisztséget betöltő kuruc bene possessionatus nemesség milyen arányban tartotta meg később is pozícióját. Vizsgálatom csak a legszűkebb értelemben vett Magyarország nemeseit érintette, az erdélyi és a horvát előkelőket nem.
Munkám egyik eszköze a Rákóczi-kor szereplőiről készült életrajzi adattár volt. A Heckenast Gusztáv által vizsgált mintegy 2400 személyből alakítottam ki három csoportot:
1. Az elsőbe az 1707-es ónódi VAGY az 1708-as sárospataki országgyűlésen megjelent vármegyei követek kerültek.
2. A következő sokaságba az előzőeken kívül már az ekkori alispánokat, másodalispánokat is belevettem.
3. A legszélesebb minta a vizsgált korszak egyéb vármegyei tisztségviselőit is tartalmazza, így az 1707 után szolgabírói,
nótáriusi, esküdti tisztséget viselő kuruc nemeseket is.
(Nagyításhoz kattints a képre!)
A csoportok végső kialakításánál Nagy Iván családtörténeti munkáját vettem alapul: az ott birtokos nemesként feltüntetett családokat vizsgáltam. Ez az első csoportban 73, a másodikban 123 személyt jelent, a legnagyobb vizsgálati kör pedig 177 nemesre terjedt ki.
E személyek további országgyűlési szereplését a Diéta munkacsoport tagjai által készített adatbázis segítségével vizsgáltam.
A vizsgált személyek további karrierjéről összegyűjtött adatokat azonos szempontok alapján táblázatba foglaltam, öt szempontot figyelve:
1. Az elsőbe az 1712 előtt elhunyt személyek tartoznak,
2. a következőbe azok kerültek, akiknek további pályafutásáról nincsenek adataink.
3. A harmadik csoport azoké, akik vármegyei tisztségüket megtartották, de országgyűlésen nem vettek részt, míg
4. a negyedikbe azok tartoznak, akik részt vettek a későbbi országgyűléseken. (Őket további alcsoportokba
lehet sorolni aszerint, hogy az 1712-1715-ös, az 1722-1723-as vagy mindkettő országgyűlésen megjelentek.)
5. Az ötödik csoportba soroltam azokat, akik a későbbiekben országos pozíciót is viseltek.
A csoportok adatainak összevetésekor itt csak azt említeném meg, hogy mindhárom mintában csaknem kétszerese azok aránya, akik csak az 1722-23-as országgyűlésen vettek részt, szemben azokkal, akik már a szatmári békét követő országos diétán is megjelenhettek.
Az adatok százalékos megoszlását mutató táblázat néhány új dologra mutat rá.
A vizsgált három sokaság adott szempontok szerinti megoszlása közel azonos.
Ha egyszerűsítünk, és kördiagramon ábrázoljuk azok arányát akiknek tisztségviseléséről nincs adatunk, illetve akiknek továbbra is tudunk közéleti pozícióiról, akkor szintén hasonló arányszámokat kapunk. E szerint a vármegyei tisztségviselők mintegy 41%-ának karrierjét biztosan nem gátolta kuruc múltjuk.
Hogy ezt az eredményt értékelni tudjuk célszerű egy labanc csoport tagjainak további pályafutását is megvizsgálni. Referenciacsoportként az 1708-as pozsonyi országgyűlésen megjelentek névsorát választottam.
Az életrajzi adattár, az országgyűlési adatbázis és Zsilinszky Mihály közleménye alapján összesen 19 megye küldötteit vizsgáltam a már ismert szempontok alapján. Ugyanakkor fel kell hívnom a figyelmet, hogy az adatokat tovább módosíthatja, hogy a vizsgált személyek nem mindegyikével foglalkozik a Rákóczi adattár, így többen kerülhettek a második kategóriába annak ellenére, hogy esetleg már elhunytak. Ez pedig minden esetben felfelé módosítja a továbbmenők arányát. Az egyszerűsítést elvégezve azt kapjuk, hogy a labanc vármegyei követek mintegy 59%-a a későbbiekben is tisztségviselő marad.
Ezt az eredményt nemcsak egy hasonló minta, vagyis a kuruc diéták résztvevőinek további pályafutásához hasonlíthatom, hanem a legszélesebb, azaz esküdteket, szolgabírókat és nótáriusokat is tartalmazó sokaságával is, hiszen az előzőekben megállapítottuk, hogy a 3 vizsgált kuruc minta százalékos összetétele csak nagyon kis mértékű eltérést mutat.
Összehasonlítva a kurucok és a labancok későbbi tisztségviselését látszik, hogy
a labancok magasabb arányban töltöttek be később is vármegyei tisztséget.
Ugyanezt állapíthatjuk meg, ha a táblázat csoportjaiba kerülők százalékos arányát vetjük össze. (Az utolsó a referenciacsoport adatait tartalmazza.)
A későbbiekben országos pozíciót elnyerő labanc nemesek nagy aránya is magas, 4-en a helytartótanács tagjai is lettek. Ugyanakkor érdekes és vizsgálandó, hogy a 16 országgyűlésen részt vett személyből öten a későbbi diétákon már másik megyét képviseltek. Ez a többi vizsgált csoport tagjaira nem volt jellemző.
A kuruc pályafutások között vizsgálatom szempontjából Szentpétery Imre és Eötvös Miklós életpályája azért rendhagyó, mert ők vármegyei szolgálatuk mellett a szabadságharcban katonák is voltak. Mivel Szentpétery ott volt a szatmári béke aláírásakor, Eötvös pedig a munkácsi várvédők névsorában, az ő 1712-es diétán való szereplésük különösen szembetűnő. A csak vármegyei pozícióban lévők pályája azonban nem volt ilyen látványos: vármegyéjük labanc kézre kerülésével legtöbbször ők is átálltak.
A legnagyobb kuruc minta tagjainak térképen való megjelenítése több szempontból is hasznos.
Megállapíthatjuk, hogy majd' minden megyében akad később is vármegyei tisztviselő, ahonnan
adatokkal rendelkezünk.
A következő térképen megyei bontásban jelölöm feketével azok számát, akiknek későbbi életéről nincsenek adataink,
pirossal azokat, akik továbbra is vármegyei szolgálatban maradtak. Láthatjuk, hogy a "kuruc területek magjának"
számító Bereg, Ung, Ugocsa vármegyékben arányaiban a legmagasabb, de Heves, Borsod, Gömör és Nyitra megyékben
is nagy azok száma, akik vármegyei tisztséget viseltek továbbra is. Ezekben a megyékben legalább 4 sikeres karrierről
tudunk. Összesen 19 olyan megye van, ahol több olyan kurucról tudunk, aki a későbbiekben is viselt tisztséget, mint
akiről nincs adatunk. 13 megyében ez az arány megfordul, ebből csak kettő, Pozsony és Fejér az, ahol egyetlen egy kuruc továbblépéséről sincs adatunk.
A térkép segítségével ezen kívül egy korábbi megállapításunkat is árnyalhatjuk. Az országos pozíció definíciójába a helytartótanácsi tisztség mellett, azok is bekerültek, akik később a septemviralis, a királyi, vagy kerületi táblán helyezkedtek el.
A vizsgált labanc csoport országos tisztséget betöltő nemeseinek mindegyike helytartótanácsos lett, az ország nyugati feléről
származott, Moson, Fejér, ketten pedig Vas megyéből. A kurucok közül országos pozíciót betöltő nemesek azonban - kettő
kivételével - az ország keleti részén éltek. A két kivétel, Nyitra vármegye alipánja Sándor Albert, valamint a veszprém vármegyei
tisztségviselő, Fekete György mindegyike Helytartótanácsos lett. Az ország keleti felében további tisztséget viselők viszont inkább bíróságokra kerültek.
Az országos pozíciót mutató kuruc-labanc adatok összehasonlításával tehát vigyázni kell, mert ezek alapján úgy
tűnik, a földrajzi elhelyezkedés a helytartótanácsi tisztség elérése szempontjából fontosabb szerepet játszott mint
a kuruc vagy labanc múlt.
Jelen kutatásom célja a vármegyei kuruc tisztségviselők későbbi pályájának számszerűsítésével a kontinuitás mértékének meghatározása volt. Az adatok értékelése talán olyan problémakörökre világított rá, amelyre alapozva további politika- és társadalomtörténeti kutatásokat kezdhetünk. A további kutatás szükségességét jelzi az is, hogy a vizsgált személyek többségéről csak elszórt adataink vannak, összefüggő életrajz kevés. Adataim számszerű részét a további vizsgálódások így módosíthatják - például az elpártoltak és a frontvonal változásának engedelmeskedő átállók világosabb elkülönítésével -, a nagyságrendekkel való eltérés azonban már nem valószínű. Összességében a kurucok tisztségviselésének 41%-os folyamatosságáról számolhatunk be, amely azonban némileg elmarad a labancoknál tapasztalható értéktől (59%), amely azonban csak az 1708-as vármegyei követekre vonatkozik.
